***
Miután abba tudtam hagyni az indiszkrét kuncogásomat, arra döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, hogy hol az istenbe vagyok. Sikerült eltévednem. Remek.
A másik rossz oldala a vaksötétségnek, hogy...öhm mivel nem látok túl sokat, az agyam folyton az előbbi jeleneteket vetítette ki elém.
Az agyamra megy! Már vagy hússzor újra tekintettem, ahogy lekap, beleharapok a szájába, megütném, de nem jön össze. Ágyjelenet, stb. stb. stb.
Már nem is értem, hogy tetszhetett nekem az a disznó. Blah. És milyen tehetetlen voltam. Mi lennék én?! Gyenge nőcske?! Egy frászt...
Csak lenne nálam lámpa, vagy rejtettem volna a harisnyatartómba egy gázsprayt. De sajna nem voltam ennyire előre látó. Akkor biztos, hogy szívott volna, a szöszikém. Száz százalék.
Viszont remélem legalább megjegyezte a nevemet vagy nem, mindegy...De azért mégis tudja csak ki rúgat meg kedvenc szervét, de jó az nekem ha tudja nevemet? Ááá, hagyjuk, inkább ne jegyezze meg... vagy de? Nem! Mégis inkább...? De neee...De?...
Bazzeg kiakaszt ez a gyerek! Nathaniel halott vagy!!!
Kábé így bosszankodva botladoztam végig a fal mentén. Fel se tűnt, hogy amikor befordultam ismét megpillantottam egy kis fényt kiszűrődni valamelyik ajtó mögül.
Megint széép. Ugyan tudtam, hogy nem lehet még egy Nate az ajtó mögött, hisz ő most jegeli a tökeit, mégis letettem arról, hogy ismét bekukucskáljak. Kitudja lehet, hogy most Nate 2.0- ás verzióját lelem ott. Naaa azt neeeeheeeem.
Tehát botladoztam csak tovább. Miért botladoztam? Mert már lassan véresre töri a lábamat a magassarkú. Azért.
Lábjegyzet, soha ne rohanjunk megint csak úgy poénból magassarkúba. Pláne ne olyanban, aminek kemény a sarka. De komolyan, ne is gondolj rá! Mondom, hogy ne! x)
Szóval Miss. Véressarok (vagyis én) bukdácsol tovább, és nem is esik kísértésbe a fény láttán.
Kábéé.... nem tudom mióta sétálgattam, de úgy 30 méter után volt egy forduló, és feltűnt, hogy erőteljes fény jön a folyosó végéből. Tehát, pár lépés és visszajutok oda, ahova akarok. Jeeej!
Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, majd elfelejtve a lábjegyzetet rohantam arra felé...Mindjárt, mindjááárt...MINJÁÁÁRT! Éééés....!
Mi ez?! Mi a lóff* ez?! HEEEEH?!Azt hiszem mindjárt agyfaszt kapok...
Egy ablak. Egy rohadt nagy ablak, amin átnézve láthattam, hogy mindenki más táncol. Még Emmát és Mayát is láttam, ahogy....ööö, ahogy "elvannak".
De nem jutottam át, mert az a cseszett 2 centi vastag ablaküveg elválaszt innen. És tuti, hogy törhetetlen, mert hát egy villában vagyok. Alap.
Elkeseredésemben ökölbe szorított kezekkel csaptam az üvegre. Jól gondoltam, meg se rezzent.
Ro-ha-dt ü-veg! Ütöttem, püföltem és csapkodtam az átlátszó anyagot. Annyira dühített, hogy most bojonghatok tovább, de már legalább vannak támpontjaim. A folyosó, amin bementem, az pontosan szembe volt velem. Tehát, akkor kb. mint a labirintusokban átjuthatok, hogyha mindig jobbra fordulok, de vaksötétben...haaaj, komplikált lesz. De mindegy. Menjünk, mert hamarabb kijutunk.
Vetettem még egy pillantást a táncolókra, majd szitkozódva újfent belevetettem magamat a feketeségbe. Akárha meghalnék...
A jobbra ötlet, úgy fest bevált. Persze párszor hiszti rohamot kaptam, hogy nem jön össze- meg hasonlók, de végül megláttam az alagút végén a fényt. De tényleg. Meg könnyebbültem.
Most már az emberek elkezdtek beülni a folyosóra, pontosan a padlóra. Szóval már embereket is láttam, nem csak képzeletben. Lehunytam a szememet, majd tök happy módon futottam végig a folyosón. Akár a régi rétes romantikus jelenetekben. Wáááá!
Hááát, ez hülyeség volt. Naná, hogy rögtön bele is rohantam valakibe. Egy ööö nagyon jóképű valakibe. Egy rohadt jó képű valakibe.
Nem Nate volt. A barna hajból és zöld szempárból kiindulva erre rögtön rájöttem.
- Bocsesz! - mondtam, kicsit elvörösödve.
Pooooont az esetem. Nate is jól néz ki, meg minden, de nem kedvelem annyira a szőke-kék szemű párosítást. Sokkal jobb a barna- zöld írisz duó. Bizony! :D
- Ugyan- ugyan. Csak nem értem miért futkározik itt valaki. Ennyire sietős lenne? - pillantott rám, miközben felállt és felsegített. Azt hiszem szinte lángra gyúlt az arcom szégyenemben. Pedig nem is értem pontosan miért. Hisz a szituáció nem volt olyan. Fura hatással van rám ez a fiú.
- Eltévedtem...- motyogtam az orrom alatt.
- Tessék? Nem igazán érdem, ha csak motyogsz. - mosolygott fürkészően.
Huh.Sötét van nem látja, ahogy elvörösödöm, találkozásunk óta vagy harmadszorra.
- Eltévedtem. - mondtam kicsivel hangosabban, és durcásan.
- Tessék? - láttam a szemén ahogy megemésztette a hallottakat, és azt a bizonyos huncut fényt is. Direkt kérdezett vissza. Poénból! Szeméééét!
- Mondom eltévedtem, jól van?! - szinte már a képébe ordítottam. Mit művelek?!
Ezt már ő sem bírta tovább és elnevette magát.
Olyan aranyosan nevet. Tiszta baba! Végig néztem a fiún. Egy fönyeremény, csak ennyit. a kora? Talán kicsit lehet nálam idősebb, de olyan...erre nincs más, szó...ooolyan cukooor, hogy nem tudom pontosan! (Wjjjááááh!><)
- Ez nem vicces! Igenis itt bolyongtam egy csomó időt! - hiába mondtam bármit is, ő csak nevetett és nevetett.
- Naaa! Ne nevess! - ütöttem meg durcásan, és olyan lányos módon, hogy ne fájjon neki.
Ne máár! Ne nevessen egyre céklavörösebb lesz az arcom! Gonooosz!
Végre abba hagyta a nevetést, és utána jó látványosan megtörölte a szemét.
- Bocsánat. De eltévedni ebben a házban...?- visszafojtott kuncogás. - Mikor indultál el?
- Öööö...- Natet nem kell tudnia. - Talán kilenc körül... után nem sokkal. - Őszintén szólva, nem igazán tudom pontosan mikor indultam el. Nem volt nálam óra, ugyanis. De azért elgondolkodtató.
- Most kérlek ...- a karórájára pillantott és szinte már tudtam mennyi az idő. A halvány mosoly az arcán már elárulta. - Fél tíz van! - vigyorgott rám. Bár semmi rossz indulat nem volt a mosolyában,de akkor is. Zavart, hogy így szórakoztatta a helyzetem.
- Ezek szerint csak félóra telt el...De hosszú időnek tűnt, na! - bizonygattam, de igazán.
- Persze- persze. Elhiszem én! - még mindig vigyorgott akár a vadalma. A kezét pedig a fejemre rakta.
Mi vagyok én, valami kislány vagymi?! Nem szeretem, ha lekezelnek.
- Nemáár! - löktem le a fejemről a kezét.
Ő csak felhúzta a szemöldökét, majd újra elnevette magát.
- Ilyen elutasítóan viselkedni valakivel, pedig mérges is lehetnék, amiért belém jöttél.
- Mondtam, hogy bocsánat. - lassan olyan leszek mint egy durcás kis csaj. De komolyan! Itt forrongok, mint valami hatéves.
- Hogyhogy ilyen zilált vagy? Csak nem ennyire vad ez a party?
- Nem éppen a buli miatt. - megint csak én tudtam mit mondok,de leragadtam azon, amit mondott.
Zilált? Szóval zilált lennék? Basszus ezek szerint akkor az is feltűnhet neki, hogy a sminkem is elmosódott. Meg a vörös arcom Csodás. Ááá, nem baj. Egy vad bulin vagyok. Jó indok.
- Már megint motyogsz, és nem értem, hogy mit mondasz!- hajolt kicsit közelebb hozzám. Lazán kisöpört az arcomból egy tincset, mintha amiatt nem értené, mit beszélek, majd várakozón pillantott rám.
- Semmi. Csak egy taplóval futottam össze.
- Remélem, ez nem célzás rám nézve! - nézett tetetett szomorúsággal, de a szemében vidámság bujkált.
- Nem dehogy is! Nem miattad van...
Érdeklődő pillantással figyelt engem, de én látványosan a szomszéd falat figyeltem.
- Ahha, értem. Nem akarsz valami tükörféleséghez jutni, hogy rendbe szedjed magadat?
- De...az jó lenne! De ugye ezzel tesem akartál célozni? - pillantottam fel rá.
- Nem, dehogy. - mentegetőzött, mosolyogva. - Akkor gyere.
Követtem, ahova megy. Pár lépés után bement egy ajtón, én utána. Egy konyha féle lehetett. Mert volt tűzhely meg ilyesmi...Hehehe, látszik mennyit fordulok meg a konyhában.
Hát nem sokat. De a kaját én az asztalon szoktam meg, na!
A szoba egyik felében lévő csap felé bökött a kezével, ahol egy tükör volt.
Hálásan pillantottam rá, majd odarohantam a tükörhöz, de félúton felszisszentem. Fájt a lábam. De első a külső!
Úgyhogy gyorsan rendbe raktam magamat. Női fortélyok, nem részletezem. Miután a külsőm újra kifogástalan lett, széles vigyorral az arcomon tértem vissza Hozzá.
- Kösz.
- Semmiség. Kérsz inni? - Nyúlt az egyik szekrényajtó felé, de azért megvárta a válaszomat.
- Öööö...- Normál esetben nemet mondanék, de most nagyon kell valami szíverősítő.- Igen, egy kicsit.
Bólintott majd előszedett valami üveget, és töltött nekem egy pohárnyit.
Kikaptam a kezéből és rögtön lehúztam. Hát így nem is olyan rossz. De a fejem enyhén zúg.
Felé nyújtottam a poharat, és ügyet sem vetettem meglepett arcára, kitartóan vártam, hogy töltsön még.
- Ennyit a kicsiről, mi? - és töltött. Töltött és töltött. Én meg mind benyakaltam. Durván kikészültem a szöszitől, ha már piálok.
- Még! - már eléggé volt rajtam nyomás, de még tudtam józanul gondolkozni.
- Nem. Előtte árulj el nekem két dolgot. - ült fel mellém a konyha pultra, ahol elhelyezkedtem.
- Mit? - pislogtam rá értetlenül. Najó csak félig-meddig tudok józanul gondolkodni.
- Hogy hívnak?
-Ren! - Najó már be vagyok állva, mint kőműves fizetéskor. Rögtön meg mondom a nevemet?!
- Akkor Ren. Mondcsak, ki miatt voltál ilyen zilált?
- Előtte mond meg te a nevedet! - ismét a karjába boxoltam. Akár az albán szamár, ha ilyen hülyén viselkedek.
- Én Darren vagyok. - Hukk! Mi vaaan?! Akkor ő, ő a sunyi? Bazd már meg! Pedig azt hittem ő jó. És azt hittem normális! Ez az én formám.
Elsötétedett a tekintetem.
-Akkor te Nate testvére vagy. - csöpögtek a szavaim a gyűlölettől. - Biztos pontosan olyan, mint ő. Olyan undorító egy alak. Egy rohadék...Egy... Egy...- kerestem a szavakat mérgesen.
- Nem vagyok olyan, mint ő.
Uuuh...Szinte megfagyott a levegő, olyan hűvös volt.
Meglepetten pillantottam oldalt rá.
- Pedig még Maya is óva intett! Akkor csak olyannak kell lenned, mint ő!
Leugrottam a pultról, ahol eddig trónoltam és erősen gesztikulálva bizonygattam amit mondtam.
Hirtelen Darren is leszállt onnan. Elkapta az egyik karomat, amivel úgy csapkodtam, mint valami sasmadár. És megint.
Megint minden pontosan úgy történt. Gyorsan. Túlságosan is gyorsan. A msáodperc töredéke alatt.
Hamar letepert. De úgy, hogy most nem tudtam rúgással kiszabadulni. Egyik kezébe fogta, mind a két csuklómat. És fölém hajolt. Majd mélyen a szemembe nézett. Rideg tekintet. Hova lett a huncut fény? Akárcsak Nate-é.
Mi van ezekkel?Ezzel a családdal? Mind ugyanazt sütik el. És pont velem. Jellemző.
De az tény, hogy mind a kettőnek ugyanolyan erős a keze.
- Ha szerinted pont ugyanolyan vagyok, mint ő. Akkor legyen.
Lekapott. Meg sem lep. Ugyanolyan jól csókol. Ez sem. De az, hogy nem kezd el taperolni, amit Natettől biztos elvártam volna, meglepett. Hogyhogy...?
A jobbkezével az államat és a nyakamat cirógatta. Szinte beleborzongtam az érzésbe.
De tévedtem az a keze célirányt változtatott. A cipzár.
Lassan húzta lefelé a cipzáromat. (Picsába a cipzárral.)
A csók még mindig tartott. A cipzár egyre csúszott lejjebb. Páni- félelem fogott el.
Próbáltam elhúzódni, de hiába az erőlködésemmel.
- Nnnnn...Mnnn...
Hiába nyögtem, csak a meglévő levegőmet fogyasztom el.
Nem tanulok semmiből. Az oroszlán karmából, egyenest a keselyűébe. Remek hasonlat, de mit érek vele. Egy rohadt hasonlat nem szed le rólam egy Darren kategóriás szépfiút.
A lábaimmal is hiába kalimpáltam, azoknak sem vettem túl sok hasznát. Ez az, büdös lábak, nincs semmi hasznotok!! Végem!
Nehehem kapok levegőt. (Talán még a fejem is lilul.)
Hál istennek ez Darrennek is feltűnt így végre elhúzódott, de furcsamód a cipzárt is elengedte. Utoljára, mintha búcsúzna még finoman megsimogatta az arcomat, de félre löktem.
Felkönyököltem fekvő helyzetemből. Ziháltam. Nagyon. Próbáltam a kisfiús arcú fiúra gyilkos pillantásokat venni,de nem ment. Megijesztett az a düh és elkeseredettség, ami tükröződött az arcán.
Csatt. Hagyta, hogy megüssem. A feje oldalt fordultan maradt. Nem emelte vissza, felém.
Az arca eléggé vörös lett. De ez a minimum. De mégis olyan szánni való látvány volt.
Egy könnycsepp gurult le az arcomon. A tehetetlenségem és felesleges erőlködésem végeredménye volt. És annak is, hogy már nagyon elegem van. De nem sírok. Milyen lenne már az. Aztán...
Aztán a kezem magától mozdult. Valamiért én is megsimogattam az arcát, ott, ahol megütöttem. (Mi...folyik...itt...?!) Értetlenül nézett rám. De én már nem.
Rögtön felpattantam, felhúztam valahogy azt a kibaszott cipzárt, és az ajtó felé lépkedtem. De megtorpantam a laminált kijárat előtt.
- Még, hogy nem vagy olyan, mint a testvéred. Pont emiatt hasonlítotok. Az ilyen kis akcióitok miatt. Azért kösz az italt. Az legalább az olyan volt, mint gondoltam. Nem úgy, mint te.
Majd kiléptem az ajtón.
***
Arnold Swarzenegger is megirigyelné a terminátor szerű alakításomat. Mert, hogy úgy törtem magamat át a tömegen, hogy még a gyilkos robotok is vezérüknek választanának. Ez biztos.
- Hülye! Hülye! Állat! Mert a rohadt fejem, hogy az istenbe lehetett ilyen kíváncsi?! Mert engem érdekel! És persze, hogy bepiálok, beveszem amit mond, az összes kis dumáját...utána meg még idegelem is...Mi vagyok én ha nem egy abszolút idióta! IDIÓTA! - kábé így fortyogtam, addig amíg el nem értem Emmáékhoz.
- Megyünk! - jelentettem ki.
Emma méltatlankodott volna még, de Maya megelőzte.
- Jól szórakoztál? - a vigyora sokat sejtető volt. Mintha tudná.... De nem. Az nem lehet. Ha mégis, megverem!
- Mondjuk. - válaszoltam kurtán. És már ragadtam is meg a két lány karját és rángattam ki őket magam után. Elegem van a bulikból, egy életre. Ezek után, a koleszgimi helyett apácazárdába vonulok. Ott egyszerűbb az élet. És nem kell magassarkút hordani.
De ami tény, ez az este nem történt meg!És kész!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése