***
Berántott a szobába.
Egy másodperc hosszúsága alatt felfogtam a helyzetet.
Miután Nate berántott a szobába, kissé elvesztettem az egyensúlyomat, majdnem elestem, de korrigáltam így csak megtántorodtam egy kicsit. Amint, mint a két lábam stabilan állt a parkettán, meghallottam egy halk kattanást és a villany is kihunyt. Ott álltam, vagyis álltunk a szürkeségben. Jó kilátások, de tényleg.
Pánik. Az kapott el, ugyanis rögtön felismertem, hogy mi az ami kattanhat az ajtó irányában.
Pontosan. Az ajtó. Azonnal megpördültem a tengelyem körül. Jól gondolhattam. Nathaniel ott állt az ajtó előtt, a kezei a háta mögött a zár magasságában. Pánik ismét. Hogy miért? Mert nem sejtetett túl sok jót az a kéjes vigyor az arcán.
Gyorsan körbenéztem a szobában. Az egyetlen kiút, az ajtó és az erkély ajtó. Mivel az előbbi nem volt elérhető, bizonyos okok miatt, a másodikat választottam. Odasiettem, megpróbáltam kinyitni, de zárva. Hát persze. Úgy éreztem magamat, akár valami csapdába esett állat. És, hogy is mondjam, nem volt éppen az a simogatni és imádni való érzés, az százas.
Hiába! Hiába! Hiába! HIÁBA! Hiába rángattam az az üvegajtót, ami az erkélyre juttatott volna ki, ami nem sokkal jobb, hisz akkor levethettem volna magam a másodikról, szóval kész padhelyzet. Bár ezzel mind tisztába voltam, azért vagy még 100x megrángattam azt a kibaszott ajtózárat, de nem nyílt. Hiááába...Hiába...Hiába......
- Hiába... - a gondolataim visszhangját szolgáltatja Nate. Körülbelül 2 centire a fülemtől. Halottam a hangján, hogy mosolyog. Annyira megütném azt a csinos kis pofikáját! De nem igazán sikerült. Lefagytam. Akár egy vízözön előtti számítógép. Pont úgy.
Forró lehelete perzselte a nyakamat, pár csókot lehelt a vállamra, aztán kihasználva szobormerevségemet, megfogta a kilincset szorongató kezemet és finoman elhúzott onnan.
- Ugyan, nem mond, hogy ennyire rossz lenne a társaságom, hogy rögtön menekülnél. - még mindig centikre állva tőlem, nézett a szemembe kisfiús tekintettel, közben pedig húzott szép lassan, csak kissé feltűnő módon az ágy felé.
Majd, a nagy büdös lóff..! Megy a halál a rohadék ágya felé!
A dühös gondolatok rögtön "felélesztettek". Kikaptam a kezemet az övéből, és távolabb löktem magamtól. Látszott rajta, hogy kissé megleptem. De nem tartott sokáig.
- Látom valaki milyen elutasító hangulatában van. - rideg mosoly. Brrr... - De tudod sok nő lenne most itt, helyetted, te pedig elmulasztod az alkalmat, hogy valaki olyan döntsön meg, mint én. - a szavai hűvösen csengtek. Minden egyes szóval közelebb és közelebb jött hozzám. Természetesen én hátráltam. Egy pöppetet megijesztett. Ő egyet előre én egyet hátra, ő egyet előre én megint egyet hátra és ezt így tovább, addig amíg nem termett oda egy fal. Ki azt isten tette ezt a legnagyobb útba, ide?! Most morci vagyok és pánikos.
- Nos, megmutatom nem kell félni tőlem. De elvárom a köszönetet, miután végzünk!
Na majd tudod mikor...
- Anyád köszönget neked, jólvan?!
Meghőkölt a hitelenségemtől. Annyira, meglepődött, hogy elnevette magát.
- Hóóóó! Nem hangzik valami szépen ilyen szép szájból, ilyen ronda szavak.
- Az hangzanak, amik akarnak. Nem pont egy olyan valaki fogja megszabni, mint te. És teszek a véleményedre, Nate. - direkt megnyomtam a nevét, hogy tudja én tudom kicsoda.
- Úgy látom tudod ki vagyok, de ez nem meglepő hisz az én partymon vagy itt. Ez csak természetes.
Egoista...
- Nem csak a te partyd. A bátyádé is. - tudtam, hogy nem kedvelik egymást. Gondoltam kicsit húzom az agyát. Úgy fest megtaláltam a gyenge pontot. Nem csak, hogy megemlítettem, hogy a testvérével kell osztozkodni ezen a napon, de még őt is tartom a fiatalabbnak.
És Ren lő, és góóól. ><
Nate arca megrándult egy kicsikét a "bátty" szó hallatán, meg a közön bulién is. Érzékeny pont. Olyan ügyi vagyok! x)
- Túl sokat beszélsz!
***
Még meglepődni sem volt időm. Olyan hirtelen rántott magához, és csókolt meg. Megpróbáltam ellökni magamtól, de annyira heves volt, hogy azt hittem ott helyben elalélok. Lekapott.
- Nnn....eee....
Próbáltam leállítani, de az is kellően nehéz volt, hogy ne fűzzem a karjaimat a nyaka köré, és csókoljak vissza. A nyelvét egyre jobban nyomta le a torkomon. Levegőt alig kaptam.
Soha nem mondanám neki, hogy rohadt jól csókol, de nincs igazán viszonyítási alapom. Lehet, hogy gáz, de mivel soha nem volt fiúm, első csókom sem volt.
Bár eléggé egyedi a helyzet jutott osztályrészemül Vele. Ott álltunk a félhomályban. Heves csókba forrva. Na Maya, Emma szerintem még az elvárásotokat is merőben felülmúltam. HEEEH!
De Nate keze a ruhám cipzárja felé vándorolt. Nem akarom! Neme akartam. És igen.
Hirtelen beleharaptam a ajkába. Rögtön elkapta a fejét, és a szájához kapott. Én gyorsan átszaladtam a szoba másik felébe. Nem éreztem fémes véres ízt, úgyhogy nem hinném, hogy vámpírmód jártam volna el, de megérte. Egy hölgyet nem kapunk le csak úgy! Na.
Dicspillanatomba körbe néztem, hogy a szoba másik fele hogy is néz ki.
Picsába már! Az ágy mellett kötöttem ki. Nagyot sóhajtottam, hogy lehettem ilyen hülye.
Nate nem örült nagyon, úgy fest elmúlt a fájdalom, mert kiegyenesedett rendesen. Nem jó.
Ám ahelyett, hogy nekem rontott volna, szép lassan és nyugodtan sétált oda hozzám.
Amikor oda ért elém. Egyik kezével finoman végig simított az alsó ajkamon, majd a fülemhez hajolt....és...és olyat suttogott, hogy azt hittem kiesnek a szemeim, meglepetésemben.
Erőteljes pofonra lendítettem a kezemet, de elkapta a karomat a levegőben. Sebaj, van másik!
A bal karom is meglendült, de szintén elkapta.
Megpróbáltam kiszabadítani a két kacsómat, de nem jött össze. Túl szorosan fonta ujjait a csuklóim köré.
- Engedj! - nyüszítettem, mert már kezdett kiszökni a vér a karomból. Fááájt, de piszkosul!
Ő csak gunyorosan elmosolyodott és letaszított az ágyra. Utána valahogy rám került és lefeszítette mind a két kezemet, felettem térdelt.
- Mi van hercegnő? Nem tetszik a helyzet?
- Dögölj meg!
- Mást terveztem mára. És most már te is szerepelsz a programba, cica.- mosolygott rám.
Gyűlölködő pillantást sem volt időm vetni rá, megint meg akart csókolni, de elfordítottam a fejemet. Ám nem akadt fenn ezen. A nyakamat jutalmazta forró csókokkal, és haladt egyre lejjebb. Mivel kénytelen volt mind a két karomat tartania, a cipzárhoz nem tudott hozzá férni. Az kétkezi feladat. De már az "ajakmunkájától" is egyre szaporább lett a légvételem, nem hiányzott volna még az is, hogy megszabadítson a ruhámtól.
Közel álltam ahhoz, hogy már ziháljak, és ez Neki is feltűnt, éreztem ahogy elmosolyodik.
- Hagyj békén! - fordultam felé. Rögtön kihasználta az alkalmat, lecsapott az ajkaimra. Ha lehet még tüzesebben, még forróbban csókolt meg mint előbb. Mintha dühös lenne, ami egy kicsit jogos. Viszont nekem kissé jobban jár a düh ebben a szituációban.
Gondolkozz! A kezeimet lefogta. Nem tudok felállni, nem tudom lelökni magamról. A lábamat nem tartja, de nem tudok sokat tenni vele. Rugdoshatom meg hasonlók......
Meg hasonlók! Tudtam mit csináljak, még pár percig még élveztem édes ajkainak ízét. (Most miért?! Ne ítélkezz mielőtt ki nem próbáltad volna!)
Majd meglendítettem az egyik lábamat, és érzékeny ponton rúgtam meg. Fogalmazzunk úgy, hogy most egy ideig nem húzogatja a lányok cipzárját, max. csak hobbiból.
Hát a hatás nem maradt el. Összegörnyedve dőlt az ágy másik felére, le rólam. És ez a lényeg. Azonnal felpattantam, az ajtóhoz léptem, benne a kulcs. Ez egy gyökér! Chhh....
Amint fordult a kulcs, feltéptem az ajtón és léptem volna ki...De vissza fordultam a görnyedő felé.
- Amúgy Rennek hívnak. Remélem megjegyzed, Nate! És én a jeget ajánlom. Hasznos!
És már csörtettem is ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése